Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: az a céljuk, hogy dinamizálják a kis- és középvállalkozásokat, és minél több helyi kkv kapcsolódhasson a városba települt multinacionális cégek tevékenységéhez.
 
A polgármester elmondta, hogy az elmúlt években Debrecen jelentős gazdasági fejlődési sikereket ért el. Mint mondta, "a BMW-szerződés aláírásával a jövő elkezdődött". Ezután a hangsúly a kkv-k fejlesztésén lesz - tette hozzá.
 
Papp László ismertette, hogy az elmúlt években több mint 600 milliárd forint működő tőke érkezett Debrecenbe, amivel 6200 új munkahelyet teremtettek.
 
Azt mondta, hogy a város befektetési cége, az EDC támogatásával a helyi kkv-k - a Debreceni Egyetem (DE) cégeivel együtt a Gazdasági és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében 83 milliárd forint támogatáshoz jutottak, a DE-cégek nélkül a támogatás összege 60 milliárd forint volt.
 
A Debreceni Városi Tőkealap elindulásával a kkv-k fejlődését szeretnék hatékonyan támogatni - jegyezte meg Papp László.
 
Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója hozzátette: kiemelt ágazatként tekintenek az önkormányzatokra, amelyekkel sikerült hosszú távú együttműködést kialakítaniuk. A városi tőkealap-programot az MFB saját forrásból valósítja meg, a hitel, a tőke és a garancia finanszírozási formák összehangolásával támogatják a fejlődőképes kkv-kat.
 
Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) volt társelnöke közölte: a választások után kezdeményezni fogják a tőkealapok rendszerének kiterjesztését a megyei jogú városokra.
 
A kormánypárti politikus szerint a városi vállalkozásfejlesztési alap elsősorban azoknak a kkv-knak jelent majd segítséget, amelyek valamilyen oknál fogva a piacról nem tudnak forráshoz jutni, de tevékenységükkel - például városi szempontból - fontos fejlesztéseket valósítanak meg.
 
Bugár Csaba, az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója jelezte: a Debreceni Városi Tőkealap 10 milliárd forint keretösszeggel, 12 év futamidővel, 7 éves befektetési periódussal indul. Az átlagos befektetési méret a tervek szerint 200 millió forint, de elmehet akár egymilliárd forintos nagyságrendig.
 
Az alap működése októberben indul, az adminisztrációs feladatokat az MNB Invest látja el, döntően Debrecen és hajdú-bihari székhelyű, növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások finanszírozásában veszt részt, és kizárólag magyarországi székhelyű vállalkozások országhatáron belül megvalósított projektjeit támogat - mondta a vezérigazgató hozzátéve: az önkormányzat többek között a projektek felkutatásában játszik majd fontos szerepet.