A DV Parking Kft. közreműködésével BMW i3-as és i8-as, elektromos meghajtású autókat lehetett megtekinteni.

Volt egyszer egy autómentes nap
 


A Debreceni Rendőrkapitányság fegyverzet-technikai és kutyás bemutatót tartott, s kerékpáros ügyességi pályát állított fel. Tűzoltóautó-, valamint harcijármű-bemutató is szerepelt a programban.

A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. több játékkal és kiállított elektromos járművekkel – önjáró trolibusz, elektromos hajtású autóbuszt, haszongépjármű és takarítógép – is készült az eseményre. A gyerekek elkészthetik a járműmaketteket készíthettek papírból, s totót tölthettek ki értékes nyereményekért. Egy kék villamos makettjével pedig felnőttek és gyerekek egyaránt fotózkodhattak.

A közlekedési versenyen csapatok vehettek részt. A Petőfi térről menetrend szerinti járatokkal kellett a város különböző pontjaira eljutni, amihez a DKV honlapján lévő útvonaltervezőt, a TransIT DKV mobilapplikációt és a Google-térképet is – amelyen 2017. szeptember 1-jétől megtalálható Debrecen közösségi közlekedési menetrendje – lehetett használni. A végső célállomás a Nagyerdei park volt.

A MÁV Start Zrt. olyan vasúthoz kapcsolódó tárgyakat vonultatott fel, melyekkel bárki azonnal vasutasnak érezhette magát. Az érdeklődők kipróbálhatták azt is, mit csinál a vasúti pénztáros és a jegyvizsgáló.

A Derke játszósarkot alakított ki a legkisebbeknek, valamint „Én, az utas” címmel utasjogi tanácsokat és útvonaltervezési javaslatokat hallgathattak meg az érdeklődők.

Volt egyszer egy autómentes nap
 


Aki ezen a napon otthon hagyta autóját és a közösségi közlekedést választotta, részt vehetett a DKV és a DV Parking Kft. közös játékában. Nem kellett mást tennie, mint érvényes forgalmi engedélyét bemutatni a járművezetőnek, aki cserébe egy olyan szelvényt adott, ami ingyenes utazást biztosított a közösségi közlekedés járművein. A „forgalmi játékban” nem csak egy személy, hanem egy család (négy személy) együttesen utazhatott ingyenesen! A kapott szelvényről készült fotót beküldők között – a DV Parking Kft. felajánlásának köszönhetően – a játékosok között a Kölcsey Központ mélygarázsba szóló, egy hónapig érvényes nappali parkolóbérletet sorsolnak ki.