Első fokon a férfit emberölés kísérlete, másodfokon testi sértés miatt marasztalták el. 

A sértett kisgyerek sérülését az ítélőtábla megállapítása szerint is Sz. Krisztián elsőrendű vádlott idézte elő. Mivel azonban ő hívta ki a mentőket, vagyis megpróbálta a cselekmény súlyosabb eredményét, a kisfiú halálát elhárítani, a bíróság csak az úgynevezett maradék bűncselekményért, a testi sértésért szabhatott ki büntetést. Az anyát - helybenhagyva az elsőfokú ítéletet - felmentették a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének vádja alól. Az ítélet jogerős.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2013-ban összeköltöztek, és az asszony vitte magával az előző kapcsolatából 2011-ben született kisfiút. A gyerek miatt a vádlottak gyakran veszekedtek, volt olyan, hogy külön is költöztek emiatt. 

Egy alkalommal a gyerek a házuk udvarán lévő vízzel teli kádból megpróbált kimászni, de megcsúszott és hassal ráesett az akrilkád peremére. A kisfiú megijedt, de nem sírt, sérülés nem látszott rajta, fájdalmat sem jelzett, ugyanakkor aluszékonyabb és másnapra étvágytalan lett. Azon a napon Sz. Krisztián kettesben maradt odahaza a gyerekkel, aki nyűgösségével, sírásával zavarta őt a pihenésben. 

Emiatt egy idő után indulatosan odafordult az ágyon fekvő gyermekhez és nagy erővel a hasába térdelt. A hazaérkező anya már csak azt észlelte, hogy a kisfiú sír és nagyon fájlalja a hasát. A gyerek az éjszakát végigaludta, másnap azonban folyamatosan jelezte fájdalmát, délután pedig összeesett. 

A férfi által kihívott mentők kórházba vitték a gyereket, akin életmentő hasi műtétet kellett végrehajtani.

MTI