A Kertségi Fejlesztési Programot 2012-ben azzal a céllal indította el a debreceni Fidesz-KDNP frakció, hogy a város minden területét, tehát a belvárostól távolabb eső részeket is fejlessze, az ott élők mindennapjait segítse. Nemcsak a szándék volt komoly, hanem a feladatra fordított forrás is: 2012 és 2018 között több mint 12 milliárd forintot költött a város a földutak karbantartására, a közvilágítási és csapadékvíz-elvezető rendszerek kiépítésére a külső városrészekben. Ebben az évben rekord összeg, 4,8 milliárd forint jut a kertségi feladatokra.

- A Kertségi Fejlesztési Programmal a Fidesz-KDNP frakció azt üzeni a külső városrészekben és a zártkertekben élő debrecenieknek, hogy ők sem másodrangú polgárok, nekik is tudunk könnyíteni a mindennapjaikon ezekkel a fejlesztésekkel. Azokban az utcákban használjuk ezt az eljárást, ahol az út mérete, helyzete miatt nem lehet szilárd burkolatú utat kialakítani vagy ahol tervezzük, de még nem tudtunk aszfaltos utat építeni – mondta Balázs Ákos frakcióvezető.

A földutakat Debrecenben idén is három eljárással teszik rendbe:

1) gréderezés: ekkor tolólapos munkagéppel gyalulják egyenesre az út felületét, amelyet aztán nagyhengerrel tömörítenek. 2019-ben 15 utcában lesz gréderezés.

2) felülterítés: ahol a már stabilizációval rendelkező, de kigödrösödött szakaszokon zúzott kő terítésével, majd annak tömörítésével javítják a földút minőségét. Idén 50 utcában lesz ilyen útjavítás.

3) útstabilizációs munka: stabilizáció kialakítása során az előkészítő földmunkát és a tükör kialakítását követően a nagyobb kőátmérőjű alaprétegre kisebb méretű kövekből álló kiegyenlítő réteget dolgoznak be. Ez a legtartósabb eljárás, 14 utcában lesz ilyen beavatkozás 2019-ben.

- Már befejeződött a munka a Remény és a Csuka utcában, ma a Kolónia utcán kezdődött a felülterítés, majd folytatódik a Külső Létai úton – jelentette be tájékoztatóján Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője.

A vállalt 79 utcában a karbantartási munkákat augusztus végére fejezi be a kivitelező, a teljes programra idén 100 millió forintot fordít a város. Ezen kívül az arra alkalmas homokos felületű mintegy 200 utca esetében a Dehusz Kft. földút egyengető munkagéppel végez folyamatosan gyalulási munkálatokat.

     Gréderezéssel érintett utcák:                               

Salakos út

Csárda utca

Felsőpércsi utca

Külső Létai út

Bánk teljes területén

Csúcs utca

Mókus utca

Mandula utca

Tőr utca

Gyűszűvirág utca

Moha utca

Nagycserei földutak

Pajzsika utca

Rizling utca

Sáfrány utca

Stabilizálással érintett utcák: 

Nagymacs, Kastélykert utca

Nyereg utca

Vásárhelyi Pál utca

Vadkacsa utca

Tüdős Klára utca

Bazsarózsa utca

Pacikert utca

Feketerét utca

Derekassy István utca

Hatház utca

Gönczy Pál utca

Egyletkert utca

Kanális utca

Ondód, Köles utca

Felülterítéssel érintett utcák:

Dolmány utca

Szőlőhegy utca

Könyvkötő utca

Fáy András utca

Keresszegi utca (Kurucz u.- Zwingli u.)

Ondód, Köles u. (Muskátli-Kalász között)

Kossuth gimi előtti parkoló

Barakonyi utca

Mézeshegy utca

Csapszék utca

Pipóhegy utca

Vaskohó utca

Portörő utca

Vashámor utca

Gyűszűvirág utca

Rózsavölgyi utca

Pajzsika utca

Platán utca

Kolónia utca

Szentgyörgyi erdő

Vasutas utca aszfaltozatlan része

Salakos út

Mogyoró utca

Csárda utca

Török utca

Szikigyakor utca

Sikló utca, Odú utcáig

Sámsonkerti út

Barackos utca

Dessewffy utca (Dobó u.- Dembinszky u.)

Kormorán utca a Gerle utcáig

Csuka utca

Ölyves utca

Remény utca

Besztercei utca

Olajfa utca

Kékszilva utca

Bánk, Fogoly utca

Vargánya utca

Liliom utca

Basahalom utca

Rozmaring utca

Villám utca

Csuvas utca

Lovász utca

Mészáros Gergely kert utca

Zelemér utca

Gyár utca

Kiserdő utca

Hatház utca