A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatott nyomozást D. László debreceni lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint három férfi 2016. május 23-án 11 óra 30 perc körül Debrecenben, a Kossuth téri villamosmegállóban fel akart szállni a villamosra, azonban nem tudtak, ezért egyikük ráütött a jármű ajtóüvegére, ami betört. A férfi keze az ütéstől megsérült. Az eset után az elkövető elmenekült a helyszínről, majd bement egy Dósa Nádor téri épületbe. Ott a férfi lemosta vérző kezét, majd távozott.

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésben a nyomozók azonosítottak egy 31 éves helyi lakost, aki ellen országos elfogatóparancsot adtak ki. D. László 2016. augusztus 25-én a Debreceni Rendőrkapitányságon önként feladta magát. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség részére.